Jogi környezet

A KELER tevékenységét, működését az alábbi fontosabb jogszabályok határozzák meg:

A KELER Központi Értéktár Zrt. (továbbiakban: KELER Zrt.) működését meghatározó CSDR (Az Európai Parlament és a Tanács 909/2014/EU rendelete (2014. július 23.) az Európai Unión belüli értékpapír-kiegyenlítés javításáról és a központi értéktárakról, valamint 98/26/EK és a 2014/65/EU irányelv, valamint a 236/2012/EU rendelet módosításáról) és a kapcsolódó rendeletek  az uniós központi értéktárak működésére vonatkozó legfontosabb szabályrendszert alkotják. A CSDR a pénzügyi piacok biztonságosabbá, hatékonyabbá, és átláthatóbbá tételére hivatott, valamint elősegíti egy egységesen szabályozott európai értékpapír piac létrejöttét.

A hazai szabályozás keretében kiemelendő, hogy a KELER Központi Értéktár Zrt. (továbbiakban: KELER Zrt.) a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény (a továbbiakban: Tpt.), valamint a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény (a továbbiakban: Hpt.) alapján működő központi értéktár és szakosított hitelintézet. A KELER Zrt. tevékenységét a fenti törvények, valamint az azokhoz kapcsolódó további jogszabályi rendelkezések és a vonatkozó európai uniós szabályok, továbbá a Magyar Nemzeti Bank (továbbiakban: Felügyelet) rendeleteinekhatározatainak, valamint a KELER Zrt. szabályozó iratainak előírásai szerint végzi.

A KELER a Felügyelet 2020. december 16-án kelt H-EN-III-613/2020. számú határozata alapján megszerezte a központi értéktárak működését meghatározó európai uniós rendelet, a CSDR szerinti engedélyt, és immáron egységes, európai szabályozás alapján működő központi értéktárként biztosíthatja ügyfeleinek a hatékony és biztonságos értékpapír-piacot támogató szolgáltatásait.

A KELER Zrt. Ügyfelei (a továbbiakban: Ügyfél) azok a jogalanyok lehetnek, akik:

  • az adott szolgáltatás igénybevételére jogszabályi rendelkezés alapján jogosultak,
  • megfelelnek a KELER Zrt. szabályzataiban rögzített követelményeknek,
  • vállaljá a KELER Zrt. által előírt bejelentési kötelezettségek teljesítését,
  • magukra nézve kötelezőnek fogadják el a KELER Zrt. szabályzatait, és
  • megfelelnek a szolgáltatás igénybevételéhez a KELER Zrt. által előírt tárgyi, technikai feltételeknek

(Például befektetési vállalkozások, hitelintézetek, árutőzsdei szolgáltatók, befektetési alapkezelők, értékpapír kibocsátók, tőzsde, a Magyar Állam, az Országos Betétbiztosítási Alap és a Befektető-védelmi Alap).

A központi értéktári tevékenység keretében a KELER Zrt. a Tpt., a 20/2014. (VI. 3.) számú MNB rendelet, illetve a Felügyelet H-EN-III-613/2020. számú határozata alapján, mint központi értéktár végzi az értékpapír kódok (ISIN azonosító) kiadását.

A KELER Zrt. a Tpt. és a 284/2001. (XII.26.) számú Kormányrendelet alapján dematerializált értékpapírokra vonatkozó teljeskörű szolgáltatást végez. A dematerializált értékpapírok vonatkozásában a KELER Zrt. központi értékpapír számlákat és a Tpt.-ben meghatározottak szerint értékpapír-számlákat vezet.

Értéktárként a KELER Zrt. Értéktára ellátja az ott letétbe helyezett fizikai értékpapírok őrzését, letéti kezelését, valamint hozzájuk kapcsolódóan az Általános Üzletszabályzatában meghatározott szolgáltatásokat nyújt.

A KELER Zrt. az Ügyfelének szolgáltatásait igénybevevő jogalanyok vonatkozásában a fizikai értékpapírok tekintetében alletéteményesként jár el.

A KELER KSZF Központi Szerződő Fél Zrt.-vel kötött együttműködési megállapodás alapján a KELER Zrt. közreműködik a garantált piaci ügyletek kiegyenlítésében. 

A KELER Zrt. 2004. január 1-je óta szakosított hitelintézetként működik, ezért az engedélye, valamint a CSDR-ban, a Tpt.-ben és a Hpt.-ben meghatározottak szerint jogosult pénzügyi szolgáltatási tevékenységek végzésére.

A KELER Zrt. 2018. január 3-tól jóváhagyott közzétételi mechanizmus (APA) és jóváhagyott jelentési mechanizmus (ARM) adatszolgáltatási tevékenységek végzésére jogosult a Felügyelet H-EN-III-484/2017. számú határozata, továbbá a Bszt. és a kapcsolódó magyar és európai uniós előírások alapján.

A KELER működése során közvetett többségi állami tulajdonú vállalatként figyelembe veszi a köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló 2009. évi CXXII. törvény (Kgtv.), létfontosságú rendszerelemként pedig a létfontosságú rendszerek és létesítmények azonosításáról, kijelöléséről és védelméről szóló 2012. évi CLXVI. törvény (Lrtv.), az Lrtv. végrehajtásáról szóló 65/2013. (III.8.) Korm.rendelet (Lrtv. Vhr.), valamint a releváns ágazati jogszabályok rendelkezéseit.

A KELER Zrt.-re irányadó főbb jogszabályok listája az alábbiakban olvasható. A jogszabályok mindenkor hatályos szövegének a megtekintése érdekében javasoljuk a Nemzeti Jogszabálytár és az EUR-Lex weboldalak felkeresését.

Download (131 KB)

Hatályos Alapszabály

Download (2716 KB)

Download (2993 KB)

Download (1274 KB)

Határozat CSDR tevékenységi engedélyről
A Magyar Nemzeti Bank H-EN-III-613/2020. számú határozata a KELER Zrt. részére központi értéktári működésének és pénzügyi szolgáltatási tevékenységének engedélyezéséről, illetve szabályzatainak jóváhagyásáról

Download (155 KB)

HAtározat  APA  -  ARM engedélyről
Határozat a jóváhagyott közzétételi mechanizmus (APA) és a jóváhagyott jelentési mechanizmus (ARM) adatszolgáltatási tevékenységek KELER Zrt. általi végzésének MNB engedélyezéséről

Download (117 KB)

A KELER Csoport 2020. évi energetikai auditja

A KELER Csoport szakreferens igénybevételére köteles nagyvállalatként az energiahatékonyságról szóló 2015. évi LVII. törvénynek megfelelően négyévente energetikai auditálást köteles végeztetni. Jogszabályi kötelezettségének eleget téve a KELER, illetve a KELER KSZF Zrt. energetikai jellemzőinek ismertetése céljából a 2020. évre vonatkozó éves energia riportját - mely a két cégnél együttesen felmerülő fogyasztást tartalmazza az adott időszakra -, az alábbiakban teszi közzé.

Download (1496 KB)

Download (868 KB)

Download (868 KB)

Download (866 KB)

Download (125 KB)

Download (39 KB)

Download (45 KB)

A kiegyenlítések meghiúsulására vonatkozóan évente nyilvánosan közzéteendő jelentés

A KELER, a 2018/1229 felhatalmazáson alapuló Bizottsági (EU) rendelet (SDR) 15. cikkében foglalt nyilvánosságra hozatali kötelezettségének eleget téve, jelen ügyfél tájékoztató mellékleteként elérhetővé teszi t. Ügyfelei számára a 2023. évi kiegyenlítések meghiúsulásának statisztikáját.

Download (119 KB)

A KELER, a 2018/1229 felhatalmazáson alapuló Bizottsági (EU) rendelet (SDR) 15. cikkében foglalt nyilvánosságra hozatali kötelezettségének eleget téve, jelen ügyfél tájékoztató mellékleteként elérhetővé teszi t. Ügyfelei számára a 2022. évi kiegyenlítések meghiúsulásának statisztikáját.

Download (118 KB)

A Magyar Nemzeti Bank H-PIF-III-B-1/2023. számú határozata a KELER Központi Értéktár Zártkörűen Működő Részvénytársaságnál lefolytatott ellenőrzési eljárás megállapításai kapcsán alkalmazott intézkedésekről és bírság kiszabásáról.

Download (528 KB)

A Magyar Nemzeti Bank H-JÉ-I-295/2021. számú határozata a KELER Központi Értéktár Zártkörűen Működő Részvénytársaság számára témavizsgálat felügyeleti intézkedéssel történő lezárásáról

Download (156 KB)

A Magyar Nemzeti Bank H-JÉ-III-B-46/2017. számú határozata a KELER Központi Értéktár Zártkörűen Működő Részvénytársaságnál lefolytatott ellenőrzési eljárás intézkedések és bírság szankció alkalmazásával történő lezárásáról.

Download (220 KB)

A Magyar Nemzeti Bank H-STA-III-B-1/2020. számú határozata a KELER Központi Értéktár Zártkörűen Működő Részvénytársaságnál lefolytatott ellenőrzési eljárás megállapításai kapcsán alkalmazott intézkedésekről és bírság kiszabásáról.

Download (162 KB)

 A Magyar Nemzeti Bank H-STA-III-B-2/2021. számú határozata a KELER Központi Értéktár Zártkörűen Működő Részvénytársaságnál lefolytatott ellenőrzési eljárás megállapításai kapcsán alkalmazott intézkedésekről és bírság kiszabásáról.

Download (141 KB)

 A Magyar Nemzeti Bank H-JÉ-I-360/2021. számú határozata a KELER Központi Értéktár Zártkörűen Működő Részvénytársasággal szembeni felügyeleti intézkedések alkalmazásáról.

Download (242 KB)

 A Magyar Nemzeti Bank H-STA-III-B-1/2022 számú határozata a KELER Központi Értéktár Zártkörűen Működő Részvénytársaságnál lefolytatott ellenőrzési eljárás megállapításai kapcsán alkalmazott intézkedésekről és bírság kiszabásáról.

Download (233 KB)

  A Magyar Nemzeti Bank H-PIF-III-B-1/2023. számú határozata a KELER Központi Értéktár Zártkörűen Működő Részvénytársaságnál lefolytatott ellenőrzési eljárás megállapításaira kapcsán alkalmazott intézkedésekről és bírság kiszabásáról.

Download (528 KB)

A H-EN-III-219/2023. számú határozat a tevékenységi kör módosításának engedélyezéséről.

Download (528 KB)

A H_PIF_III_B_1_2024_határozat_kivonat_MNB

Download (481 KB)

Hatályos

A KELER Csoport Javadalmazási Politikája

Hatálybalépés dátuma: 2022. január 1.

Letöltés (428 KB)

2023. IV. negyedévi KELER közérdekű adatszolgáltatás

Megjelentetés: 2024. január 15.

Letöltés (174 KB)

A KELER Csoport Javadalmazási Politikája

Hatályos: 2023. január 1 - 2023. április 13-ig

Letöltés (821 KB)

A KELER Csoport Javadalmazási Politikája

Hatálybalépés dátuma: 2023. január 1.

Letöltés (821 KB)

KELER nyilvánosságra hozatal

Megjelentetés: 2023. március 29.

Letöltés (180 KB)

A KELER Csoport Javadalmazási Politikája

Hatálybalépés dátuma: 2023. április 13.

Letöltés (831 KB)

KELER nyilvánosságra hozatal

Megjelentetés: 2023. május 26.

Letöltés (181 KB)

KELER nyilvánosságra hozatal

Megjelentetés: 2023. szeptember 01.

Letöltés (179 KB)

KELER nyilvánosságra hozatal

Megjelentetés: 2023. november 13.

Letöltés (178 KB)

KELER Javadalmazási Bizottsága - 2022

Megjelentetés: 2023. augusztus 9.

Letöltés (104 KB)

KELER nyilvánosságra hozatal

Megjelentetés: 2024. április 25.

Letöltés (146 KB)

KELER nyilvánosságra hozatal

Megjelentetés: 2024. augusztus 13.

Letöltés (196 KB)

KELER nyilvánosságra hozatal

Megjelentetés: 2024. február 2.

Letöltés (179 KB)

2024. I. negyedévi KELER közérdekű adatszolgáltatás

Megjelentetés: 2024. április 15.

Letöltés (88 KB)

KELER nyilvánosságra hozatal

Megjelentetés: 2024. január 15.

Letöltés (178 KB)

KELER nyilvánosságra hozatal

Megjelentetés: 2024. június 4.

Letöltés (146 KB)

KELER nyilvánosságra hozatal

Megjelentetés: 2024. március 01.

Letöltés (145 KB)

KELER nyilvánosságra hozatal

Megjelentetés: 2024. március 28.

Letöltés (149 KB)

2024. II. negyedévi KELER közérdekű adatszolgáltatás

Megjelentetés: 2024. július 5.

Letöltés (60 KB)

KELER nyilvánosságra hozatal

Megjelentetés: 2024. szeptember 10.

Letöltés (154 KB)

2024. III. negyedévi KELER közérdekű adatszolgáltatás

Megjelentetés: 2024. október 15.

Letöltés (61 KB)

A KELER Zrt. Javadalmazási Politikája

Hatálybalépés dátuma: 2024. március 11.

Letöltés (790 KB)

KELER Zrt. Javadalmazási Bizottság - 2023. évi ülések

Megjelentetés: 2024. augusztus 15.

Letöltés (105 KB)
Archív

2023. III. negyedévi KELER közérdekű adatszolgáltatás

Megjelentetés: 2023. október 13.

Letöltés (88 KB)

2023. II. negyedévi KELER közérdekű adatszolgáltatás

Megjelentetés: 2023. július 17.

Letöltés (82 KB)

KELER nyilvánosságra hozatal

Megjelentetés: 2023. július 17.

Letöltés (202 KB)

2022. évi KELER közérdekű adatszolgáltatás

Megjelentetés: 2023. június 2.

Letöltés (76 KB)

2023. I. negyedévi KELER közérdekű adatszolgáltatás

Megjelentetés: 2023. április 14.

Letöltés (90 KB)

KELER nyilvánosságra hozatal

Megjelentetés: 2023. március 17.

Letöltés (207 KB)

KELER nyilvánosságra hozatal

Megjelentetés: 2023. március 7.

Letöltés (203 KB)

KELER nyilvánosságra hozatal

Megjelentetés: 2023. március 1.

Letöltés (203 KB)

KELER nyilvánosságra hozatal

Megjelentetés: 2023. február 10.

Letöltés (190 KB)

2022. IV. negyedévi KELER közérdekű adatszolgáltatás

Megjelentetés: 2023. január 13.

Letöltés (90 KB)

KELER nyilvánosságra hozatal

Megjelentetés: 2023. január 1.

Letöltés (240 KB)

KELER nyilvánosságra hozatal

Megjelentetés: 2022. december 1.

Letöltés (205 KB)

KELER nyilvánosságra hozatal

Megjelentetés: 2022. október 28.

Letöltés (183 KB)

2022. III. negyedévi KELER közérdekű adatszolgáltatás

Megjelentetés: 2022. október 15.

Letöltés (89 KB)

KELER nyilvánosságra hozatal

Megjelentetés: 2022. október 15.

Letöltés (205 KB)

KELER nyilvánosságra hozatal

Megjelentetés: 2022. szeptember 15.

Letöltés (207 KB)

KELER nyilvánosságra hozatal

Megjelentetés: 2022. augusztus 15.

Letöltés (202 KB)

2022. II. negyedévi KELER közérdekű adatszolgáltatás

Megjelentetés: 2022. július 14.

Letöltés (89 KB)

2021. évi KELER közérdekű adatszolgáltatás

Megjelentetés: 2022. június 15.

Letöltés (78 KB)

KELER nyilvánosságra hozatal

Megjelentetés: 2022. június 15.

Letöltés (199 KB)

KELER nyilvánosságra hozatal

Megjelentetés: 2022. június 1.

Letöltés (200 KB)

KELER nyilvánosságra hozatal

Megjelentetés: 2022. május 24.

Letöltés (210 KB)

KELER nyilvánosságra hozatal

Megjelentetés: 2022. május 20.

Letöltés (209 KB)

KELER nyilvánosságra hozatal

Megjelentetés: 2022. április 14.

Letöltés (206 KB)

2022. I. negyedévi KELER közérdekű adatszolgáltatás

Megjelentetés: 2022. április 14.

Letöltés (89 KB)

KELER nyilvánosságra hozatal

Megjelentetés: 2022. március 2.

Letöltés (202 KB)

KELER nyilvánosságra hozatal

Megjelentetés: 2022. február 15.

Letöltés (200 KB)

KELER nyilvánosságra hozatal

Megjelentetés: 2022. január 14.

Letöltés (201 KB)

2021. IV. negyedévi KELER közérdekű adatszolgáltatás

Megjelentetés: 2022. január 13.

Letöltés (90 KB)

KELER Javadalmazási Bizottsága - 2021

Megjelentetés: 2021. december 17.

Letöltés (89 KB)

KELER nyilvánosságra hozatal

Megjelentetés: 2021. december 13.

Letöltés (210 KB)

2021. III. negyedévi KELER közérdekű adatszolgáltatás

Megjelentetés: 2021. október 15.

Letöltés (89 KB)

KELER nyilvánosságra hozatal

Megjelentetés: 2021. október 11.

Letöltés (213 KB)

KELER nyilvánosságra hozatal

Megjelentetés: 2021. augusztus 31.

Letöltés (199 KB)

KELER nyilvánosságra hozatal

Megjelentetés: 2021. július 16.

Letöltés (204 KB)

2021. II. negyedévi KELER közérdekű adatszolgáltatás

Megjelentetés: 2021. július 13.

Letöltés (89 KB)

2020. évi KELER közérdekű adatszolgáltatás

Megjelentetés: 2021. június 15.

Letöltés (91 KB)

KELER nyilvánosságra hozatal

Megjelentetés: 2021. június 2.

Letöltés (198 KB)

2021. I. negyedévi KELER közérdekű adatszolgáltatás

Megjelentetés: 2021. április 13.

Letöltés (89 KB)

KELER nyilvánosságra hozatal

Megjelentetés: 2021. április 7.

Letöltés (172 KB)

KELER nyilvánosságra hozatal

Megjelentetés: 2021. március 16.

Letöltés (172 KB)

A KELER Zrt. Javadalmazási Politikája

Hatályályos: 2021. január 25-2021. december 31.

Letöltés (536 KB)

KELER nyilvánosságra hozatal

Megjelentetés: 2021. január 15.

Letöltés (198 KB)

2020. IV. negyedévi KELER közérdekű adatszolgáltatás

Megjelentetés: 2021. január 15.

Letöltés (89 KB)

KELER Javadalmazási Bizottsága - 2020

Megjelentetés: 2020. december 31.

Letöltés (104 KB)

KELER nyilvánosságra hozatal

Megjelentetés: 2020. december 2.

Letöltés (108 KB)

KELER nyilvánosságra hozatal

Megjelentetés: 2020. november 13.

Letöltés (107 KB)

KELER nyilvánosságra hozatal

Megjelentetés: 2020. október 12.

Letöltés (107 KB)

2020. III. negyedévi KELER közérdekű adatszolgáltatás

Megjelentetés: 2020. szeptember 7.

Letöltés (89 KB)

KELER nyilvánosságra hozatal

Megjelentetés: 2020. szeptember 1.

Letöltés (106 KB)

KELER nyilvánosságra hozatal

Megjelentetés: 2020. július 31.

Letöltés (107 KB)

2020. II. negyedévi KELER közérdekű adatszolgáltatás

Megjelentetés: 2020. július 15.

Letöltés (89 KB)

KELER nyilvánosságra hozatal

Megjelentetés: 2020. július 1.

Letöltés (114 KB)

2019. évi KELER közérdekű adatszolgáltatás

Megjelentetés: 2020. június 30.

Letöltés (89 KB)

KELER nyilvánosságra hozatal

Megjelentetés: 2020. május 4.

Letöltés (114 KB)

2020. I. negyedévi KELER közérdekű adatszolgáltatás

Megjelentetés: 2020. április 15.

Letöltés (89 KB)

KELER nyilvánosságra hozatal

Megjelentetés: 2020. április 1.

Letöltés (114 KB)

KELER nyilvánosságra hozatal

Megjelentetés: 2020. március 16.

Letöltés (114 KB)

KELER nyilvánosságra hozatal

Megjelentetés: 2020. január 20.

Letöltés (114 KB)

A KELER Zrt. Javadalmazási Politikája

Hatálybalépés dátuma: 2020. január 1.

Letöltés (524 KB)

KELER Javadalmazási Bizottsága - 2019

Megjelentetés: 2020. január 7.

Letöltés (105 KB)

KELER nyilvánosságra hozatal

Megjelentetés: 2019. szeptember 9.

Letöltés (107 KB)

KELER nyilvánosságra hozatal

Megjelentetés: 2019. július 12.

Letöltés (107 KB)

KELER nyilvánosságra hozatal

Megjelentetés: 2019. május 28.

Letöltés (107 KB)

KELER nyilvánosságra hozatal

Megjelentetés: 2019. április 1.

Letöltés (108 KB)

KELER Javadalmazási Bizottsága - 2018

Megjelentetés: 2019. július 16.

Letöltés (105 KB)

2018. évi KELER közérdekű adatszolgáltatás

Megjelentetés: 2019. június 28.

Letöltés (89 KB)

KELER nyilvánosságra hozatal

Megjelentetés: 2018. december 13.

Letöltés (107 KB)

KELER Javadalmazási Bizottsága - 2017

Megjelentetés: 2018. november 20.

Letöltés (71 KB)

KELER nyilvánosságra hozatal

Megjelentetés: 2018. október 9.

Letöltés (107 KB)

A KELER Zrt. Javadalmazási Politikája

Hatálybalépés dátuma: 2018. szeptember 27.

Letöltés (416 KB)

KELER nyilvánosságra hozatal

Megjelentetés: 2018. szeptember 11.

Letöltés (107 KB)

KELER nyilvánosságra hozatal

Megjelentetés: 2018. július 6.

Letöltés (117 KB)

KELER nyilvánosságra hozatal

Megjelentetés: 2018. június 22.

Letöltés (423 KB)

KELER nyilvánosságra hozatal

Megjelentetés: 2018. május 7.

Letöltés (440 KB)

KELER nyilvánosságra hozatal

Megjelentetés: 2018. április 6.

Letöltés (349 KB)

KELER nyilvánosságra hozatal

Megjelentetés: 2018. március 7.

Letöltés (341 KB)

KELER nyilvánosságra hozatal

Megjelentetés: 2018. február 6.

Letöltés (109 KB)

KELER kiválasztási politika

Letöltés (224 KB)

KELER nyilvánosságra hozatal

Megjelentetés: 2017. november 27.

Letöltés (84 KB)

KELER nyilvánosságra hozatal

Megjelentetés: 2017. október 24.

Letöltés (84 KB)

KELER nyilvánosságra hozatal

Megjelentetés: 2017. szeptember 22.

Letöltés (339 KB)

A KELER Zrt. Javadalmazási Politikája

Hatálybalépés dátuma: 2017. augusztus 31.

Letöltés (374 KB)

KELER nyilvánosságra hozatal

Megjelentetés: 2017. július 28.

Letöltés (57 KB)

KELER nyilvánosságra hozatal

Megjelentetés: 2017. júlnius 30.

Letöltés (80 KB)

KELER Javadalmazási Politikája

Hatálybalépés dátuma: 2017. június 23.

Letöltés (353 KB)

KELER nyilvánosságra hozatal

Megjelentetés: 2017. március 30.

Letöltés (151 KB)

KELER Javadalmazási Bizottsága - 2016

Hatálybalépés dátuma: 2016. január 9.

Letöltés (183 KB)

KELER nyilvánosságra hozatal

Megjelentetés: 2017. január 31.

Letöltés (144 KB)

KELER Javadalmazási Politikája
Hatályba lépés: 2016. december 17.

Letöltés (346 KB)

KELER nyilvánosságra hozatal
Megjelentetés: 2016. szeptember 30.

Letöltés (431 KB)

KELER nyilvánosságra hozatal
Megjelentetés: 2016. március 31.

Letöltés (428 KB)

KELER nyilvánosságra hozatal
Megjelentetés: 2016. február 29.

Letöltés (428 KB)

KELER Javadalmazási Bizottsága - 2016

Letöltés (178 KB)

KELER nyilvánosságra hozatal
Megjelentetés: 2016. január 29.

Letöltés (426 KB)

KELER nyilvánosságra hozatal
Megjelentetés: 2015. október 31.

Letöltés (431 KB)

KELER Javadalmazási Politikája
Hatályba lépés: 2015. október 17.  

Letöltés (312 KB)

KELER nyilvánosságra hozatal
Megjelentetés: 2015. január 29.

Letöltés (101 KB)

KELER Javadalmazási Bizottsága - 2015 

Megjelentetés: 2015. január 29.

Letöltés (364 KB)
Hatályos

2009. évi CXXII. törvény alapján megjelenítendő listák a nettó 15 millió Ft feletti beszerzésekről

Letöltés (570 KB)
Archív

2009. évi CXXII. törvény alapján megjelenítendő listák a nettó 15 millió Ft feletti beszerzésekről

Letöltés (658 KB)

2009. évi CXXII. törvény alapján megjelenítendő listák a nettó 15 millió Ft feletti beszerzésekről

Letöltés (663 KB)

2009. évi CXXII. törvény alapján megjelenítendő listák a nettó 15 millió Ft feletti beszerzésekről

Letöltés (639 KB)

2009. évi CXXII. törvény alapján megjelenítendő listák a nettó 15 millió Ft feletti beszerzésekről

Letöltés (647 KB)

2009. évi CXXII. törvény alapján megjelenítendő listák a nettó 15 millió Ft feletti beszerzésekről

Letöltés (646 KB)

2009. évi CXXII. törvény alapján megjelenítendő listák a nettó 15 millió Ft feletti beszerzésekről

Letöltés (645 KB)

Letöltés (173 KB)

2009. évi CXXII. törvény alapján megjelenítendő listák a nettó 15 millió Ft feletti beszerzésekről

Letöltés (732 KB)

Letöltés (527 KB)

Letöltés (522 KB)

2009. évi CXXII. törvény alapján megjelenítendő listák a nettó 15 millió Ft feletti beszerzésekről

Letöltés (521 KB)

2009. évi CXXII. törvény alapján megjelenítendő listák a nettó 15 millió Ft feletti beszerzésekről

Letöltés (516 KB)

2009. évi CXXII. törvény alapján megjelenítendő listák a nettó 15 millió Ft feletti beszerzésekről

Letöltés (563 KB)

2009. évi CXXII. törvény alapján megjelenítendő listák a nettó 15 millió Ft feletti beszerzésekről

Letöltés (557 KB)

Letöltés (517 KB)

2009. évi CXXII. törvény alapján megjelenítendő listák a nettó 15 millió Ft feletti beszerzésekről

Letöltés (609 KB)

2009. évi CXXII. törvény alapján megjelenítendő listák a nettó 15 millió Ft feletti beszerzésekről

Letöltés (512 KB)

2009. évi CXXII. törvény alapján megjelenítendő listák a nettó 15 millió Ft feletti beszerzésekről

Letöltés (469 KB)

2009. évi CXXII. törvény alapján megjelenítendő listák a nettó 15 millió Ft feletti beszerzésekről

Letöltés (464 KB)

2009. évi CXXII. törvény alapján megjelenítendő listák a nettó 15 millió Ft feletti beszerzésekről

Letöltés (459 KB)

2009. évi CXXII. törvény alapján megjelenítendő listák a nettó 15 millió Ft feletti beszerzésekről

Letöltés (115 KB)

Letöltés (113 KB)

Letöltés (102 KB)

2011. évi CXII. törvény alapján megjelenítendő listák a nettó 5 millió Ft feletti beszerzésekről

Letöltés (100 KB)

2011. évi CXII. törvény alapján megjelenítendő listák a nettó 5 millió Ft feletti beszerzésekről

Letöltés (99 KB)

2011. évi CXII. törvény alapján megjelenítendő listák a nettó 5 millió Ft feletti beszerzésekről

Letöltés (98 KB)

2011. évi CXII. törvény alapján megjelenítendő listák a nettó 5 millió Ft feletti beszerzésekről

Letöltés (96 KB)

2011. évi CXII. törvény alapján megjelenítendő listák a nettó 5 millió Ft feletti beszerzésekről

Letöltés (95 KB)

Letöltés (94 KB)

Letöltés (92 KB)

Letöltés (87 KB)

2011. évi CXII. törvény alapján megjelenítendő listák a nettó 5 millió Ft feletti beszerzésekről

Letöltés (86 KB)

Letöltés (85 KB)

Letöltés (83 KB)

Letöltés (81 KB)

Letöltés (79 KB)

Letöltés (283 KB)

2011. évi CXII. törvény alapján megjelenítendő listák a nettó 5 millió Ft feletti beszerzésekről

Letöltés (75 KB)

Letöltés (278 KB)

2011. évi CXII. törvény alapján megjelenítendő listák a nettó 5 millió Ft feletti beszerzésekről

Letöltés (276 KB)

Letöltés (269 KB)

2011. évi CXII. törvény alapján megjelenítendő listák a nettó 5 millió Ft feletti beszerzésekről

Letöltés (267 KB)

Letöltés (266 KB)

2011. évi CXII. törvény alapján megjelenítendő listák a nettó 5 millió Ft feletti beszerzésekről

Letöltés (264 KB)

2011. évi CXII. törvény alapján megjelenítendő listák a nettó 5 millió Ft feletti beszerzésekről

Letöltés (263 KB)

Letöltés (192 KB)

2011. évi CXII. törvény alapján megjelenítendő listák a nettó 5 millió Ft feletti beszerzésekről

Letöltés (182 KB)

2011. évi CXII. törvény alapján megjelenítendő listák a nettó 5 millió Ft feletti beszerzésekről

Letöltés (134 KB)

2011. évi CXII. törvény alapján megjelenítendő listák a nettó 5 millió Ft feletti beszerzésekről

Letöltés (177 KB)

2011. évi CXII. törvény alapján megjelenítendő listák a nettó 5 millió Ft feletti beszerzésekről

Letöltés (127 KB)

2011. évi CXII. törvény alapján megjelenítendő listák a nettó 5 millió Ft feletti beszerzésekről

Letöltés (130 KB)

Letöltés (214 KB)

2011. évi CXII. törvény alapján megjelenítendő listák a nettó 5 millió Ft feletti beszerzésekről

Letöltés (120 KB)

2011. évi CXII. törvény alapján megjelenítendő listák a nettó 5 millió Ft feletti beszerzésekről

Letöltés (110 KB)

Letöltés (119 KB)

2011. évi CXII. törvény alapján megjelenítendő listák a nettó 5 millió Ft feletti beszerzésekről

Letöltés (118 KB)

2011. évi CXII. törvény alapján megjelenítendő listák a nettó 5 millió Ft feletti beszerzésekről

Letöltés (117 KB)

2011. évi CXII. törvény alapján megjelenítendő listák a nettó 5 millió Ft feletti beszerzésekről

Letöltés (104 KB)

2011. évi CXII. törvény alapján megjelenítendő listák a nettó 5 millió Ft feletti beszerzésekről

Letöltés (107 KB)

2011. évi CXII. törvény alapján megjelenítendő listák a nettó 5 millió Ft feletti beszerzésekről

Letöltés (106 KB)

2011. évi CXII. törvény alapján megjelenítendő listák a nettó 5 millió Ft feletti beszerzésekről

Letöltés (105 KB)

2011. évi CXII. törvény alapján megjelenítendő listák a nettó 5 millió Ft feletti beszerzésekről

Letöltés (128 KB)